Csángóföldön az idén voltunk először a férjemmel. Mindig is  élt bennünk egy megmagyarázhatatlan késztetés,   hogy elmenjünk oda. Nem volt ismerősünk,  csak az internet és a térkép,  ami alapján elindultunk, s megérkeztünk Csángóföldre, Klézsébe.

Nemrégiben a Borsodi Művészeti Fesztivál nyitókoncertjén voltunk, ahol a Ghymes együttes vezetője a következőket mondta: "Az a csodálatos, hogy utaztunk 6 órát és még mindig magyarul beszélnek..."  

Mikor Klézsébe értünk egy  fiatalember, köszönt ránk: Jó napot kívánok!  Ez a köszönés olyan felüdítő volt, olyan jó volt hallani a magyar szót, hogy önkéntelenül is az a borsodi koncert jutott eszembe, s arra gondoltam: Milyen csodálatos, hogy 18 órát utaztunk és még mindig magyarul beszélnek....  

Igaz, nem mindenki, de csodálatos az a kitartás, amely hosszú évtizedek (századok) óta töretlenül, ellenállva minden kísérletnek máig megőrizte a nyelvet, az identitást, s hogy vannak nagyszerű, önzetlen emberek, akik azért dolgoznak, hogy a csángó fiatalok újra magyarul tanulhassanak.

Ebben bizony jó lenne a segítség. Lehet, hogy nem megy máról holnapra, lehet, hogy csak kis lépésekben lehet előrejutni, de a lényeg nem is ez. A lényeg, hogy velük együtt - nem kívülről és nem felülről, s főleg nem felszínesen - oldva meg a nehézségeket, problémákat, mindig lépjünk egyet előre...

Sajnos kevés volt az idő, amit ott töltöttünk...Jó lett volna még egy kis időt csángálni, eltanácsolni a falvakban az emberekkel. Jobban megismerni és megérteni őket, mint ahogyan ők is először meg akarják ismerni az embert, aki "odatéved". Persze nem az adatait, nem azt, hogy honnan jött... Talán az lenne a legmegfelelőbb, ha azt mondanám: "szívükkel akarnak látni, megismerni". S ha a szívük elfogad, akkor elfogadnak...

Reméljük legközelebb több alkalmunk lesz erre... mert biztos, hogy vissza fogunk menni, hiszen a szívünk egy része ott maradt Csángóföldön...

Zsolnay Piroska
  a honlap készítője